Van egy kérdés, amit életünk két döntő pillanatában teszünk fel. Először is, a kérdés akkor merül fel, amikor kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit tervez Isten a jövőnkkel kapcsolatban. Másodszor, akkor tesszük fel a kérdést, amikor olyan szélsőséges fájdalommal szembesülünk, hogy elgondolkodunk, vajon tovább kellene-e élnünk.
Gondoljunk csak bele, egyetemi hallgatók vitatják meg az életük irányát, közvetlenül azelőtt, hogy belépnének egy teljesen új pályára. A felnőttek azon töprengenek, hogy hol éljenek, és hogy alapítsanak-e családot. Mások közülünk öngyilkossági gondolatokkal küzdenek, megkérdőjelezve az élet érdemeit az összes buktatóhoz képest.
Ami mindezekben az emberekben közös, az a céltudatos élet keresése.
“Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. Így szólt: Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye!” (Jób 3:1-4)
Jób életében volt cél, még a szenvedésében is. Akkoriban azonban nem látta a teljes képet. Sokan közülünk is jártunk már így. Téptük a ruhánkat, ütöttük a falat, jajgattunk, és fontolgattuk, hogy feladjuk az életet. Néhányan közülünk jó időkben éltünk és virágoztunk, de azon tűnődtünk, hogy mi következik, ha egyáltalán következik valami. Azon tűnődtünk, vajon csak ennyi volt-e az élet. Aztán feltettük a kérdést:
Miért élek?
Más szóval, mi a célom? Vajon Isten okkal tett ide a földre, ebbe a városba, ebbe a munkába, ebbe a családba? Van-e oka a létezésemnek?
A rövid válasz: igen, van szándékosság a létezésünk mögött. A miértre való válaszadás kicsit bonyolultabb. Nem számít, milyen úton jutunk el a kérdés feltevéséhez, a válasz megtalálása létfontosságú ahhoz, hogy céltudatosan éljük az életünket. És ha keresztények vagyunk, a kérdés megválaszolása segít abban, hogy Isten akaratával összhangban éljük az életünket.
Isten terve az életeddel
Honnan tudjuk, hogy Isten mindannyiunknak egyedi célt adott? A Biblia különböző pontjain találunk erre a következtetésre utaló nyomokat. Íme néhány:
“Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!”. (Zsoltárok 139:13-14)
Isten céllal tervezett minket attól a pillanattól kezdve, hogy csak sejtek voltunk anyánk méhében. Összekötött minket, figyelembe véve testiségünket, mentalitásunkat és személyiségünket. Szüleink génjei felajánlották a maguk hatását, de a végső szót az Úr mondta ki.
Most, hogy tudjuk, hogy Isten tervezte a testünket, mi a helyzet a tehetségeinkkel és a hivatásunkkal?
“Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai”. (1Péter 4:10)
“Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk..” (Efézus 2:10)
Isten szándékosan megáldott minket bizonyos adottságokkal, mint például az írás, a főzés, a szervezés, a kommunikáció és még sok más képességgel. Az, hogy hogyan használjuk ezeket az ajándékokat, rajtunk múlik, de az ajándékokat felülről kaptuk. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Isten bonyolultan és egyedien kezeli az életünket.
Ezek az ajándékok nem mindig nyilvánvalóak, de a tapasztalatokon keresztül sok felfedezést tehetünk.
A belsőnk megtervezésétől kezdve a tehetségek adásáig, mindezek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy Isten befolyásolja az életünket. Ezek a példák azonban csak ránk, mint egyénekre reflektálnak. Mi a helyzet a más emberekkel való kapcsolatainkkal és a külső körülményekkel, amelyekkel szembesülünk, a jó és rossz dolgokkal, amelyek velünk történnek?
“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)
A legtöbb élethelyzet, amivel találkozunk, a mi befolyásunkon kívül történik. Például mi irányítjuk, hogy hány álláspályázatot küldünk ki, de azt nem tudjuk befolyásolni, hogy felvesznek-e minket vagy sem. Elmehetünk egy randevúra, de nem mi döntjük el, hogy a dolog végül működik-e vagy sem. Vagy gondoljunk arra, hogy családba születünk, és nem mi választjuk meg a családunk szerkezetét vagy jólétét.
Annak ellenére, hogy nincs kontrollunk, Isten minden dolgot jóra használ a gyermekei érdekében. Minden dolgot. Mély befolyása van az életünkre, beleértve azokat a helyzeteket is, amelyekkel nap mint nap szembesülünk. Ilyen felügyelet mellett Isten a legalkalmasabb arra, hogy válaszoljon a kiinduló kérdésünkre.
Tehát ismét feltesszük a kérdést: miért élünk?
A fent említett verseket szem előtt tartva három különböző gondolattal válaszolhatunk erre a kérdésre:
Szolgálni
Az egyik ok, amiért élünk, az az, hogy szolgáljunk. Isten terve az életünkkel kapcsolatban nem azt jelenti, hogy magunknak élünk. Arra vagyunk hivatottak, hogy ajándékainkat az Ő és más emberek szolgálatára használjuk. És szolgálunk, függetlenül attól, hogy mi a foglalkozásunk vagy a helyünk a társadalomban. A gazdag emberek éppúgy szolgálhatnak, mint a szegények. Egy vállalkozás vezérigazgatója éppúgy szolgálhat, mint egy gondnok.
Bármire is használjuk ajándékainkat, az istenfélő szolgálat azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, hogy az Úrnak dicsőséget szerezzünk.
Lehetőségünk van arra, hogy az ajándékokat személyes haszonszerzésre használjuk. Az erős kommunikátorok kicsalhatják az emberek pénzét. A vonzó emberek a testük eladásából élhetnek. Mégis, ezek a szolgálati cselekedetek önzőek, és végső soron sem Istennek, sem az érintettek közül senkinek sem használnak.
Istentisztelet
Keresztényként az életünknek vissza kell mutatnia Istenre. Őt imádni azt jelenti, hogy szándékosan tiszteljük Istent szavakkal és tettekkel. Hasonlóan ahhoz a szándékossághoz, amellyel Ő az életünket tervezte, mi is szándékosan alakítjuk ki azt, ahogyan imádjuk.
Ezért nevezzük a keresztény zenét “istentiszteleti” zenének. A zene és a dalszövegek szándékosan úgy vannak megtervezve, hogy másoknak és magunknak is visszautaljanak Istenhez, tiszteletteljes módon.
Szeretni
Jézus szerint a legnagyobb parancsolat az, hogy Istent teljes lényünkkel szeressük, a második pedig az, hogy felebarátunkat úgy szeressük, mint önmagunkat (Máté 22:34-40). Isten azzal a küldetéssel állított minket a földre, hogy szolgáljunk, imádjunk és szeressünk. A “szeretet” szó azt jelenti, hogy a másik ember javát akarjuk. Nemcsak megerősítjük azt, hanem kihívásokat is felajánlunk, ha szükséges. Jézus ezt teszi értünk. Megerősíti az erényeinket és megáld minket, de kész elítélni a bűnt is.
A szeretet abban nyilvánul meg, amit mondunk és amit teszünk, és hasonlóan az első két okhoz, amiért élünk, mi dönthetünk, hogy szeretünk-e vagy sem. A szeretetben megélt élet nyilvánvaló lesz mások és Isten számára.
Jóbhoz hasonlóan néha tudjuk, hogy miért élünk, de néha küzdünk, hogy emlékezzünk rá. Gyakran az, ami elhomályosítja az ítélőképességünket, az a mai szenvedés. Néhányan közülünk elveszítik gyermekeiket az önfejű irányzatok miatt, kudarcot vallanak a házasságukban, függőségbe esnek, küszködnek a munkakereséssel és más dolgokkal.
Mindez kétségekbe ejthet bennünket, és elgondolkodhatunk azon, hogy miért is élünk? Lehet, hogy úgy beszélünk, mint Jób, és átkozzuk a napot, amikor megszülettünk. De nem számít, milyen mélyre zuhanunk, fel tudunk állni. Újra és újra feltehetjük a kérdést, és újra megtalálhatjuk a választ.
Akkor, amikor a Szentíráshoz fordulhatunk, hogy emlékeztessük magunkat az igazságra. Azok a vonatkozó igeversek visszamutatnak majd Istenre és arra a bonyolult, bensőséges szerepre, amelyet Ő játszik az életünkben. Tanító, atya, vigasztaló, vezető és még sok minden más. És Ő határozottan válaszolt a kérdésünkre. A következő kérdés az, hogy hiszünk-e Neki?
